Utazó Ügynök

Mivel a többiek nem beszéltek magyarul, félhangosan megbeszéltük, hogy akkor ez itt ennyi volt, szomorúan elbúcsúztunk egymástól és csak abban reménykedtünk, hogy gyorsan végeznek velünk.

Megjelent egy eseményajánló az egyik weboldalon, ami azt hirdeti, hogy a legendás sorozat, a Friends – vagy ahogyan mi nevezzük, a Jóbarátok – díszleteivel interaktív kiállítás lesz Londonban.

Ugye az köztudott, hogy a sorozat New York-ban játszódik, de az már nem biztos, hogy mindenki emlékszik arra, hogy néhány epizód erejéig Londonban is folyik a cselekmény.

New York és London is nagy kedvenceink Ildivel. Szerencsés vagyunk, mert mindkét városban többször jártunk együtt és külön is.

• Nekem a kettő közül az első London volt, 2002-ben utaztam először a brit fővárosba, ahová azóta hat – hét alkalommal látogattam vissza.

• A Jóbarátok sorozatot szintén mindketten szeretjük, ezért úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy pár napos kirándulást az élmény kedvéért.

És ha már London és élmény és decemberi utazás, akkor elmesélem, hogy mi történt 17 éve.

2002 decemberében Karesz barátommal vettünk egy – egy British Airways lisszaboni repülőjegyet, amivel Londont és Lisszabont is megnéztük. Vagyis először három napig a londoni utcákat jártuk, utána tovább utaztunk szintén három napra a portugál fővárosba. És mivel a brit légitársasággal mentünk, természetesen a hazaút is egy londoni stoppal járt. 

Hatalmas élmény volt, imádtuk mindkét helyet, óriási kontraszt volt egy hét alatt Budapest után a londoni és a lisszaboni hangulatot élvezni.

Annak az évnek az elején Karesszal egy nepáli utazás a végére tartogatta az izgalmakat, és hát ez a decemberi túra sem alakult másként.

A lisszaboni reptéren szembesültünk a hírrel, miszerint sztrájk miatt minden járatot töröltek, vagyis nem tudunk felszállni London felé, amivel pluszban a budapesti BA gépet is bukjuk. Szuper. A reptér és a légitársaság egymásra mutogattak illetőség ügyben, szóval nem maradt más, várakoztunk. Egy egész napig kérdéses volt a megoldás. Mivel jobb ötletünk nem volt, visszamentünk a városba, és vártunk a sorsunkra.

Este újra kimentünk a repülőtérre, hosszas vita, könyörgés (hiszen nekünk másnap munkába kellett mennünk) eredményeként felraktak minket az esti jártara. Az út nagyon kellemes volt, mert valamilyen okból kb 10 ember ült a gépen, és mivel a British jó fej, minden kívánságunkat lesték a csinos stewardess lányok.

Viszont leszállás után jött a meglepetés, az aznapi érkezés ellenére is lekéstük a budapesti repülőt, vagyis az éjszakát Londonban kell töltenünk, és majd csak reggel tudunk hazarepülni.

Természetesen csak kp volt nálunk, az is csak forintban, így egy elég rossz árfolyamon váltottunk annyi fontot, ami egy 1 éjszakás szállásra elég volt kettőnknek. 2002-ben nem volt okostelefon, vagy minden sarkon net lehetőség, vagy csak egyszerűen számtalan szállásfoglaló weboldal. Így arra kényszerültünk, hogy egy reptéri utazási irodában keressünk szállást.

Az ügyintéző egy éppen zárni készülő szikh indiai ember volt, aki a turbánnal, szakállal számunkra bizalmatlanságot keltett. Illetve az is rontott a helyzeten, hogy kb két perc alatt intézett minden, miközben zárta az irodát. De mivel nem volt más ötletünk, leültünk egy közeli padra, és vártuk a transzfert, amiről már rács bezárása után beszélt az üzlet előtt állva. Vagyis annyit mondott, hogy minden rendben lesz, hamarosan jön valaki, és elvisz a reptéri hotelbe. Utána elköszönt, és sietve távozott.

Szerencsére 25 évesek voltunk, és úgy gondoltuk, hogy buli az egész. Persze belül mindketten „izgultunk kicsit”.

Kb 15 perc telt el, és egy arab srác jött felénk, a nevemet ismételgetve. Mikor odaért, kedélyesen kezet fogott velünk, és közölte, ő jött a szállodából és arra kért, hogy kövessük az autóhoz. Egy szürke Citroen személyautó várt minket, a sofőr ülésben egy másik arab srác ült. Mindhárman beszálltunk az autóba és elindultunk az éjszakai utazásra az ismeretlenbe. Mikor már kezdünk kicsit megnyugodni, emberünk jelezte, hogy még van egy megállónk, de semmi gond, útba esik. Egy másik terminál előtt fékeztünk, és csomagjai bepakolása után egy hatalmas darab fekete fiú gyömöszölte be magát mellénk harmadiknak a hátsó ülésre. 

Mi laza, elég toleráns srácok vagyunk/ voltunk, de akkor még csak egy év telt 2001 szeptember 11 óta, és először voltunk abban a szorult helyzetben, hogy a sötétben, egy kis autóba préselődve, számunkra gyanús alakokkal robogunk valahová London külvárosában. Mivel a többiek nem beszéltek magyarul, félhangosan megbeszéltük, hogy akkor ez itt ennyi volt, szomorúan elbúcsúztunk egymástól és csak abban reménykedtünk, hogy gyorsan végeznek velünk.

De természetesen nem így lett. Megérkeztünk a szállodához, becsekkoltunk, nagyon menő szobát kaptunk, hajnalban angol reggelivel és távozáskor autóval újra kivittek a reptérre. A hazaút eseménytelen volt.

Viszont ez az utazás is egyike lett kalandjainknak, és sokat tanultunk arról, hogy miért nem szabad elsőre ítélni.

Ma már az egyik legnagyobb biztosító társaságnál dolgozom, és az utasbiztosításunk az ilyen helyzetekre, mint járat késés, vagy járat törlés is segítséget nyújt. Amikor az ügyfeleimnek beszélek a termékről, vagy amikor Londonba utazom, mindig eszembe jut ez a sztori és magamban jót mosolygok.

Kb. egy hónap múlva megyünk, de most már nem akarok ilyen élményeket, egyszer elég volt.