A neten lógok, és szól a tévé. Légikatasztrófák ma este a Natgeo műsorán. Szuper. Közben pedig van egy könyvem – szintén az említett sárga keretes cég terméke –, a címe: A világ képekben. Szóval most repülőre üljek és megnézzem a világot, vagy csak a könyvet lapozgassam? Megjegyzem, mióta utazom és ebből eredően gyakran repülők, már csak babonából is elkapcsolom a katasztrófás filmeket.
Miközben ezen gondolkoztam, beugrott egy emlék. Egyszer Tunéziába utaztunk. Akkoriban már gyakorlott repülő voltam (egy ideig számoltam a sikeres fel- és leszállásokat és ekkor már 25-nél tartottam), de egy izgalmas repülős kaland még hiányzott.
Az egész azzal kezdődött, hogy kitaláltuk, irány Tunézia! Hiába volt mögöttem pár igazi hátizsákos világjáró élmény, mégis a tömegturizmus mellett döntöttük, amit azóta sem szerettem meg. Szóval megvolt a befizetés, megkaptuk a papírokat és összeraktuk a csomagot. Majd az indulás napján jött egy telefon, hogy miért nem vagyunk a reptéren? Félreértés történt, az esti chartert igazolták vissza, de a reggeli járattal kellet volna mennünk. Mindegy, nincs gond, este elvisznek. Csakhogy nem volt hely. Vagyis csak egy hely maradt, és mi ketten voltunk. Hosszas tanakodás után azt a megoldást találták ki, hogy pótszékre kerülök az utaskísérők mellé. A gépen jött a meglepetés, hogy oda nem ülhetek, mert sajnos nincs elég biztonságos pótszék. Nem maradt más hátra, a cockpit-ben kell utaznom. Nehéz volt lazaságot színlelnem, miközben legszívesebben tapsolva, ugrálva csókolgattam volna a stewi-t.
Leültem, és egy szót sem szóltam. Erre külön figyelmezettek, de mit kiderült, ez nem a biztonságos repülés miatt volt fontos. De a lényeg, este volt, és én a pilótafülkében éltem át a felszállást. Középen ültem, vagyis jobbra előttem a kapitány, balra előttem az elsőtiszt. Ez a rész nem teljesen tiszta, mert kb. testen kívüli élmény volt! Aztán jött a repülési magasság, bejött a légikisasszony, felvette a vacsorarendelést és jött, amit nem vártam. A pilóta elszundított. Durmolt, mint egy kisded. Eközben az elsőtiszt kinyitott egy újságot és olvasott. Értem én, hogy technika, meg minden, de akkor is. Én láttam az Airplane című filmet és abban azért volt probléma, miután a személyzet csirke helyett halat evett.
Na innen már mindenre emlékszem, mert azt figyeltem, hogy mikor kell beavatkoznom. Hiszen én gyakorlott repülő vagyok, rádiós segítséggel, és a csinos arab stewardess-szel az oldalamon biztosan sikeresen leteszem a gépet, és talán ezt követően rólam nevezik el a kettes terminált Ferihegyen. De nem így lett. Nem volt szükség hősies tettre. A pilóta felébredt, és mesélt a tunéziai szülővárosáról, és hogy mit érdemes ott megnézni. Majd biztonságosan leszállt (itt ismét volt egy kis katarzis), és Monastír repteréről elbuszoztunk a 4 csillagos all inclusive embergyárba. Onnan már csak egy unalmas tömegturizmus volt az egy hét.
És a legviccesebb, hogy írás közben megjelent a Facebook-on a legjobb lezárás:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
