Utazó Ügynök

Egy hosszabb napra is több cuccal indulsz dolgozni.

Komfortzónán innen és túl 1. rész

Úgy 30 éves koromra teljesen bejáratott rendszer szerint éltem már. Mindennek megvolt a maga helye és ideje. Sőt ebben már helyet kapott Ő is. Az UtazóÜgynök. Együtt alakítottuk tovább túlrendszerezett életünket. Pontos reggeli rutin, smink nélkül az utcára soha, önazonos stílus, mindig – a szerintem – az alkalomhoz illő ruha, utazáskor a mindenre (is) felkészülés: hidegre, melegre, esőre, szélre, erős napsütésre, rosszullétre, betegségre, fertőtlenítésre, tisztálkodásra, hajápolásra, hajformázásra. Az első közös görög nyaralásunkra egy 30 kilós bőrönddel indultam. Egyfelől, mert lehetett, másfelől, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy mindenre szükség lesz vagy lehet, és csak akkor tudom magam igazán jól érezni, ha tudom, hogy nem érhet meglepetés. Nem is ért. Persze a cuccok úgy 2/3-át egyáltalán nem használtam.

Egy évvel később Thaiföldre indultunk. Hátizsákkal. A 30 kilós bőröndös lány, aki a fél háztartást magával szokta vinni, kapott egy kis helyet egy 80 literes hátizsákban. Fele-fele. Meg egy kézipoggyász méretű kishátizsákot vittünk még, egy váltás ruhával – ha nem érkezne meg a másik az átszállások miatt. Elképzelhetetlennek tűnt. De tényleg. Kipakoltam a kanapéra azokat a holmikat, amikre szerintem szükségünk lehet. A korábban megszokott séma szerint. Majd jött Ő, és a nagyrészét visszapakoltatta velem a szekrénybe. Majdnem sírtam. Két hétre mentünk, és az alaposan megtervezett útitervünkbe az UtazóÜgynök beiktatta, hogy hol fogunk mostani. Mosatni? 14 napra 5 váltás ruha? És majd kimosatjuk? Így se utaztam még. Teljesen készen voltam. Tény, hogy még nem jártam Ázsiában, és elképzelni sem tudtam, hogy milyen lesz, de attól azért tartottam, hogy ez így rendben lesz-e. Hogy egy cipő (egy cipőőő???) és egy papucs – és ezekben leszek végig? Két hétig? „A hajszárító nem kell, megszárad magától. Smink nem kell, úgyis leizzadod, és hidd el, tényleg senkit nem fog érdekelni. Napkrémet hozz az arcodra.” – Na ezen felbátorodtam, végre valami. El is szaladtam még a gyógyszertárba egy szuper Bioderma 50+ napvédő színezett arckrémért. Azért na. (Amúgy azóta is azt használom, minden nyaraláskor. A legjobb.)

Amíg begyömöszöltük a cuccokat a hátizsákba, meglehetősen szkeptikusan szemléltem a dolgokat. Nem lesz ez így jó. Jajaj. A fejemben pörögtek a B, C, D… Z tervek. Hogyan veszek magamnak meleg ruhát, ha a mégis hideg lenne, az országban, ahol – kis túlzással – mindenki feleakkora, mint én, és mint később kiderült minden ruha 100% poliészter vagy, ami még rosszabb, 100% nylon. Nem gond, majd megoldom. Megoldónak születtem. Majd kitalálok valamit. Úgyhogy bepakoltunk.

Másnap hajnalban édesanyám jött értünk, hogy kivigyen a reptérre. Amikor lementünk az autóhoz a két hátiszákkal, köszönni sem tudott, az első, zsigeri kérdése az volt, hogy te jó ég, tényleg csak ennyi a cuccunk vagy visszamegyünk még a bőröndért a lakásba. „Egy hosszabb napra több cuccal indulsz dolgozni vagy anno iskolába.” – Egyetértettem, és egy kicsit még idegesebb lettem. Nem lesz ez így jó. Jajaj. A repülőúton, amikor nem aludtam, végig azon járt az eszem, hogy hogyan fogom megoldani azokat a vészhelyzeteket, amiket csak még 2 pár cipővel vagy egy másik ruhával lehetne. 22-23 órát utaztunk egyhuzamban. Átszálltunk Dohában, repteret váltottunk Bangkokban, buszoztunk, kompoztunk, taxiztunk. Megérkeztünk. Koh Samui. Lepakoltunk, vagyis ledobtunk a hátizsákokat, és az első utunk a tengerpartra vezetett.

A legcsodálatosabb, amit valaha láttam. Hófehér homok. Átlátszó kék víz, amely a távolban összeér az ég kékjével, pálmafák a parton. A 3. tétel a listámon. New York és Róma után ezt is valóra váltotta. Nem voltak szavak. Csak álltam ott, és boldog voltam.

Egyszer sem volt hideg, nem kellett másik cipő, sőt gyakorlatilag az utazási, repülési időket leszámítva mindig papucsban voltunk. Nem kellett több ruha sem. A mosoda csodálatosan működött. Az összes szennyes ruhánkat odaadtunk, és gyakorlatilag fillérekért kimosva, kivasalva, összehajtva másnapra felvitték a szobába. És tényleg senkit nem érdekelt, hogy milyen ruha van rajtunk. Az sem érdekelte, hogy rajtuk milyen van. Mindenki szabad volt. Nem feszítettek konvenciók és elvárások. Csak élvezték a vizet, napot, a meleget, az utcai ételeket, a sört. Mi is. Felfoghatatlan volt. Mintha nem is én lennék. Életem egyik legjobb utazása. Tökéletes kikapcsolódás. Fejben is. Minden itthoni gondot és stresszt magam mögött hagyhattam 2 hétre. Feltöltődtem. Megérte. És egyetlen cucc sem hiányzott.